48. Fejezet - Cant wait

Miután meglett az időpontunk, júliusban, minden viszonylag flottul ment. A vendégek listáján elég sokat ültünk, mert kapásból összeszedtünk ötszáz embert. Végül le lett korlátozva, család, közeli barátok, akik ott lesznek a ceremónián, és miután még belefértünk a keretbe, meghívtunk olyanokat is, akikkel nem vagyunk közeli kapcsolatban, de azért mégis jóban vagyunk, az esküvőt követő "csapatjuk"-ra ... így lett kétszáz. Kibéreltünk egy óriási területet Dél-Angliában, és reménykedtünk a jó időben, mert nem volt "B"-tervünk. A kétszáz vendég miatt elhatároztuk, hogy tojunk mindenre, és nem egy délutános, hanem három napos bulit szerveztünk, ami utánra terveztük a mézesheteket. Mindenre gondoltunk, kaja, pia minden mennyiségben, lesz hol aludni aki fáradt, zene, élőzene... emlékezetes esküvőt szeretnénk. Mert ugyanis esküvő csak egy van (legalábbis mi nem tervezünk mást, mint hogy egy életre együtt maradjunk), ezért lehet egy őrült buli.


Az esküvő előtt két nappal Zayn egy hosszú csókkal elköszönt tőlem. (Azért nem az előestén, mert ki akarna másnaposan esküvőzni?)
- Amikor a következő alkalommal találkozunk... - kezdte sejtelmesen, miközben egészen közel húzott magához.
- Óóóóó - kerekedett el a szemem - ebbe bele se gondoltam - Zayn vállának döntöttem a fejemet, és átgondoltam ezt a mondatot. Holnapután meg fogok házasodni.
- Félsz? - kérdezte Zayn, hangján hallottam, hogy mosolyog.
- Nem! Illetve hát fura egy kicsit, de abban biztos vagyok, hogy ezt szeretném! - kihúztam magamat és elszántan a vőlegényem szemébe néztem. - Szóval te most elmész a legénybúcsúdra, én a lánybúcsúmra, nem mintha nem lenne elég buli az elkövetkezendő pár napban, és majd találkozunk! - adtam ki a parancsot katonai hangnemben, de messze nem voltam olyan biztos a dolgomban, mint amilyennek mutattam magamat. Három évnyi együttlét után ezt Zayn is észrevette, de beszállt a játékba.
- Igenis főnökasszony! - szalutált, és elindult az ajtó felé. Félúton megtorpant és visszanézett. Egy hirtelen mozdulattal rám vetette magát, és az ágyon kötöttünk ki.
- Vigyázz magadra életem! - suttogta a fülembe, és hosszasan megcsókolt. Nem ok nélkül mondta ezt. Néhány hete azt hittük, hogy az esküvőt gipszelt lábbal kell töltenem, miután sikerült leesem a létráról. Hála istennek nem tört el a lábam, csak meghúzódott egy kicsit, amit pihentetéssel és hasonlókkal elég gyorsan ki tudtuk kúrálni. Ennek ellenére azóta ezt hallgatom.
- Vigyázok - vörösödtem el - de Te is magadra! - simítottam végig Zayn arcán.
Ez az utolsó alkalom, hogy a pasimnak hívhatom. Vagy a vőlegényemnek. Kevesebb, mint negyvennyolc óra múlva már a f.... - na ITT hagyod abba-mondtam magamnak. Nem akartam magamat még jobban lázba hozni, és Zaynben sem akartam azt az érzést kelteni, hogy viszolygok a házasságtól. Mert nem, egyszerűen csak fura érzés.
- Én mindigis. Szeretlek. Holnapután találkozunk - adott egy utolsó puszit, majd felállt, kecsesen, mint egy őz (amúgy nem, majdnem orra bukott egy halom ruhában), és kiment az ajtón.
A hasamra fordulva belefúrtam a fejemet a párnába, és perceket úgy maradtam. Világéletemben izgulós típus voltam, főleg ha egy ilyen méretű eseményről van szó. Amikor oldalra sandítottam, hogy megnézzem, mennyi időm maradt még, mielőtt értem jönnek a lányok, rádöbbentem, hogy ez az idő kevesebb, mint három perc. Tíz, ha beleszámoljuk a szokásos késést. Felpattantam, mire minden elsötétült előttem. Az éjjeliszekrénybe támaszkdtam, amíg visszanyertem az egyensúlyomat, és a ruhásszekrényhez mentem.
- Mi a szart húzzak fel? - mormogtam magamban. Ebben a pillanatban kopogtak. - Gyerreee! - kiáltottam, bízva abban, hogy nem egy láncfűrészes gyilkossal állok szemben.
- Hoztunk neked valamit! - lépett be Laura. Mindenkit meghívtam, aki ott volt a "kezdetkor", vagyis azon a bizonyos koncerten. És mindannyian azt mondták, hogy eljönnek. Nem kicsit csodálkoztam rá arra, hogy hogyan változtak meg a lányok ennyi év távlatában - külsőleg és belsőleg is. Most, ahogy mindannyian bepréselődtek a hálószobámba, végignéztem rajtuk.
Camille hosszú, kék(!) haját egyszerűen imádtam. Miután valóra váltotta egyik nagy álmát, és Japánba költözött, arca szinte mindig derűs volt, egyfajta kiegyensúlyozottságot lehetett érezni rajta, ami itthon sosem volt meg benne.
Annie bubifrizurát vágatott magának, dudorodó hasán nyugtatva kezét vigyorgott rám.
Katy fenékig érő hajjal és modellebb alkattal, mint valaha egyszerűen gyönyörű volt...
A legkevesebbet Laura változott. Talán azért, mert őt rendszeresen láttam. Ki tudja.
Camille ledobott egy dobozt az ágyra
- Öltözés, mars. Van két perced. Talán három. - vigyorgott, majd megfordult és lendületből nekiment az ajtókeretnek.
- Nem történt semmi - mormogta az orrát fogva. A lányok nevetve követték.
Az ágyon lévő dobozban egy miniruha volt, amilyen nem gyakran volt még rajtam. De vállat vontam - lánybúcsú, egye fene...