44. Fejezet - In My Memory

hi.
oké, nincs bocsánat. mondhatnám, hogy sok dolgom volt, admin vagyok egy oldalon, táboroztattam, tilalmam volt. ez nem mentség. szóval. összehozom még azt az öt részt, kicsikarom magamból a legjobbakat, és utána... még kitalálom.
ja és mindenféle félreértések elkerülése végett. tudom, hogy egy éve a szereplőket bizonyos emberekről mintáztam, de mostanra teljesen elvonatkoztattam a karaktert a valódi embertől, közük nincs már egymáshoz.

 - Sajnálom, de nem tudom, ki vagy - rázom meg óvatosan a fejemet, bár ez nem volt túl jó ötlet, mert éles fájdalom hasít bele. - Őszintén szólva azt se nagyon tudom, hogy hol vagyok... vagy miért. - A srác elképedve nézett rám.
- Ne szórakozz. Te Julia vagy, a barátnőm. Én meg... Zayn. Zayn Malik, One Direction, tudod...
- Nem, sajálom. - vontam meg egy kissé a vállamat. A srác döbbenten meredt rám, de mielőtt egy további szót mondhatott volna, egy orvos lépett be a szobába.

- Kisasszony, hát felébredt? A barátai már nagyon aggódtak - mosolgyott rám kedvesen. Zavartan néztem rá.
- Ümm. Jó napot. Megkérdezhetem, hogy hogyan kerültem ide? És miért hasogat a fejem, meg a hátam? - Az orvos majdnem megszólalt, amikor a srác, aki Zaynnek mondta magát, félrehívta egy kicsit. Lehunytam a szememet, és poihentem miközben beszéltek, sőt, így jobban tudtam koncentrálni a hallottakra. Csak töredékeket értettem meg, de az is elég volt hogy felfogjam, össze tudjam rakni a történtek egy részét. Amikor visszaléptek az ágyamhoz, még mindig csukott szemmel kérdeztem meg:
- Amnézia? - az orvos óvatosan válaszolt.
- Azok alapján amiket a barátja elmondott, igen. Mire emlékszik? Ha be tudjuk határolni az emlékezetkiesés mértékét, akkor orvosolni is tudjuk, nagy valószínűséggel. Lassan fogunk haladni, hiszen tekintettel kell lennünk arra, hogy a hátsérülésére és az agyrázkódására. - kinyitottam a szememet, és láttam Zayn aggódó,   és az orvos tárgyilagos arcát.
- Rendben. De először is, hadd kapjak választ a kérdéseimre...
- Természetesen. Nekem még meg kell látogatnom egy másik beteget, de a barátja minden kérdésére kielégítő választ tud adni, úgy vélem. Az elkövetkezendő hetekben annyit fogjuk látni egymást, hogy már unni fog! - röviden felnevetett a saját viccén, majd kiment. Zayn az ágyam mellett álldogált.
- Gyere - csúsztam arréb az ágyon pár centit, nem mutatva, hogy ez mennyire fáj, és minimális mozdulatokkal az ágytakaróra paskoltam. - Ha már a pasim vagy, akkor ülj le. És készülj fel egy kimerítő kérdezz-felelekre. - nevettem el magam. - Már ha most nem hagysz el, azzal az indokkal, hogy nincs időd vagy kedved velem foglalkozni. - Zayn leült és a kezemet az övéi közé fogta.
- Nem fogom ezt tenni. Itt maradok, amíg fel nem épülsz, és azután is. Csak nem a kórházban. Szóval érted.
- Miért? - kérdeztem az arcát vizslatva, amire egy halvány mosoly ült ki.
- Mert szeretlek. Megvoltak a hullámvölgyeink, de az érzéseim nem változtak, inkább csak erősödtek. És segíteni fogok, hogy visszanyerd az emlékeidet, akármennyi ideig is tart. Ha kell, elérem, hogy újra belém szeress... De nem hagylak itt. - egy emlékkép jelent meg a lelki szemeim előtt. Megfeszítettem a kezemet, amit Zayn persze észrevett.
- Mi az? - kérdezte ijedten.
- Haha! - nevettem diadalmasan - emlékszem! Oké, ez túlzás. Emlékszem egy játszóra, és hogy ott is azt mondtad, hogy szeretsz. Ugye? - Zayn arcára széles mosoly ült.
- Igen... Ez volt az első veszekedésünk után, amikor azt mondtad, szeretsz, én meg majd' kibújtam a bőrömből örömömben - simogatta meg az arcomat. - ha ilyen tempóban jönnek az emlékek, gyorsan otthon leszünk...

---

Az elkövetkezendő hetekben a sebeim gyógyultak, én pedig emlékeztem. Egy rakás emberrel beszélgettem, akik megpróbáltak különböző eseményeket, élményeket kicsalogatni belőlem, kisebb-nagyobb sikerrel. Körülbelül tizenkét éves koromig emlékeztem mindenre, "csak" négy évet kellett rekonstruálni... Lehetett volna rosszabb is. Minél többet beszélgettem, nézegettem képeket, olvastam a régi naplóimat, annál jobban emlékeztem a dolgokra. Szerencse, hogy az életem utolsó pár hónapja elég jól lett dokumentálva. Persze nem az volt a cél, hogy négy év minden egyes napját felelevenítsem. Csak főbb dolgokat, a többi jött magától. Aztán egy napon, három héttel a felébredésem után, két nappal a kiengedés előtt, Harry egy nap dühtől, frusztrációtól.remegve érkezett a kórházba. Levágta magát az egyik székre - ami majdnem felborult - és elkezdett osztani mindent és mindenkit.
- Harry. Mi a baj? - kérdeztük szinte egyszerre Niallel, aki éppen szórakoztatott. Egyébként Niall feltűnően sokat lézengett nálam, először azt hittem, mert annyira szeret, aztán rájöttem, hogy mindig megeszi a pudingomat. Rákérdeztem nála, hogy a kajáért jön-e be, erre sértődötten válaszolta azt, hogy nem is. Megjegyzem, közben kilógott a szájából a puding mellé adott kanál.
- Annie. Ő a baj. - fújtatott Harry
- Miért? Mi történt? - kérdeztem - Összevesztetek?
- Méghogy összeveszni. Ki kellene találni egy új szót arra, ami történt. Szét van törve kb a fél étkészlet, a közös fényképek a falnak vannak dobálva, meg hasonló kellemes kis dolgok. De érdekes dolgokat tudtam meg arról a... nőszemélyről. - Harry egy ideig hallgatott, és maga elé bámulva puffogott. Niallel összenéztünk.
- Harry... - elég volt ennyi, a srác beletúrt a fürtjeibe, és megeredt a szava.
- Nem fogom elmondani hogy min vesztünk össze, és szerintem ő se, a lényeg az, hogy megtudtam, hogy az egészet megjátszotta... várjatok, idézek. "kellett egy új telefon" meg mi volt még... "egész végig csak játszottam veled, nem igaz, hogy nem vetted észre! te, a nagy Harry Styles!" gyakorlatilag csak úgy kiköpte a szavakat. Azt is mondta, hogy féltékennyé akarta tenni Louist, mert az elejétől fogva őt akarta, illetve őt is, mert otthon van pasija. És hogy az egész ötlet a bandával nevetséges, csak egy kis zsebpénz kellett neki, és nem akart kukoricát címerezni. Meg ilyenek. Most otthon van és pakol. Ő maga ajánlotta fel, hogy a holnapi legközelebbi géppel hazamegy és eltűnik az életemből... örökre.
Niallel döbbenten néztünk össze. erre igazán nem számítottunk...