38/1. fejezet - Váratlan vendégek

Ez csak a fejezet első része, de mivel a gépkorlátozás megint kontárkodik, de megígértem... :)

A napok teltek-múltak valahogy. Zaynnel berendezkedtünk az új házban, aminek még a kertje is óriási. Egyszerűen álomház. A nappaliba, a falakra közös képeink kerültek, néhol a srácok és a lányok is szerepeltek. Egész otthonos lett. A legtöbb ágyat felavattuk annak rendje és módja szerint;). Érdekes, hogy amit otthon utáltam, gyomlálni, a kertben dolgozni, takarítani, azt a saját házamban szívesen csináltam.
Általában együtt mentünk le reggel stúdiózni, illetve Zaynnek sok próbája volt, mert a srácok felléptek az Olimpián, este pedig gyakran csak későn értünk haza. Főzni én főztem(Niall néha átugrott. Szerinte Laura nem csinál elég kaját), de volt amikor pizzát vagy kínai kaját rendeltünk, amikor nem volt időnk. Augusztus közepén, egy héttel az olimpia-záróünnepség előtt, éppen spagettit főztem, mikor csengettek.
- Kinyitnád? - kiáltottam Zaynnek, aki a nappaliban játszott, azt hiszem, Wii-zett.
- Persze! - szólt, és kényelmesen az ajtóhoz ment.
- Ha Niall az, most nem kap kaját, farkaséhes vagyok! - kiabáltam, remélve, hogy meghallja. Nem érkezett válasz. - Zayn? Ki az? - kérdeztem, arra ügyelve, hogy ne fusson ki a tészta. Semmi. Pillanatok múlva valaki nekemcsapódott.
- Juliaaaa! - szólt a valaki. Döbbenten fordultam meg.
- Csenge?! - néztem furán a hugomra, majd anyura és apura, akik az ajtóban álltak. - Mi a....? - Zayn is megállt anyuék mögött és tanácstalanul megvonta a vállát. Ő sem tudott róla.
- Gondoltuk, megnézzük, hogy élsz itt. Arra tippeltem, hogy ugyanolyan disznóól van itt is, mint otthon... - mosolygott Anyu, miközben megölelt.
- Hát. Jó. - anyuéknak sose volt az erőssége az előre bejelentés. Miután felocsúdtunk a döbbenetből és tisztességesen üdvözöltük egymást, a húgom odasuttogott Anyunak:
- Éhes vagyok.
- Hupsz, milyen rossz vendéglátó vagyok! - mosolyodtam el halványan - Spagettit csináltam, de az nem elég mindannyiunknak... - Zaynre néztem, ő pedig bólintott. Az együtt élés a köztünk kialakult telepátiát fejlesztette, így a srác tudta hogy mire gondolok. Vagy csak szimplán kiszámítható vagyok. Mindenesetre a konyhai parafatábláról leszedett egy prospektust.
- Akkor szerintem pizzát rendelünk - nyújtotta Csenge felé a papírt - Válasszatok! A vendégeink vagytok. - Anyu megrázta a fejét
- Dehogyis...
- Ó dehogynem! Ha már ítt vagytok. - feleltem nyomatékosan. - Amennyit akartok. Ha nem eszitek meg, szólunk Niallnek. - A húgomnak ezt nem kellett kétszer mondani. Háromfajta pizzát rendeltünk. Az utóbbi időben annyit rendeltünk az időközben kedvenc londoni pizzásomtól, hogy tegező viszonyban voltunk a kihordósráccal.
- Szia Eric! - köszöntem mosolyogva, mikor megérkezett a pizza.
- Hali Jul. Mi a pálya? - vigyorgott Eric.
- Itt vannak szüleim - forgattam a szememet.
- Hát néha azoknak is be kell nézniük. Tudják hogy hány ágyat szedtetek szét Zaynnel? - húzta fel a szemöldökét pimaszul.
- Na húzzál. Mennyivel jövök? - fújtattam
- Egy csókkal - lehelte. - Namám. Tudod hogy sose csalnám meg Emilyt. 10 font lesz.
- Kapsz huszat, ha sose említed meg az ágyas témát...
- Felejtős, mamacita. - rázta a fejét Eric.
- Tovább fogok próbálkozni - nevettem, és a tenyerébe nyomtam a húszfontos bankjegyet. Eleinte tiltakozott a magas borravaló ellen, de kedvelem, és tudom, hogy egy eljegyzési gyűrűre gyűjt, így nem sajnálom tőle. Átvettem a pizzákat és visszamentem az ebédlőbe.

Még be se fejeztük az ebédet, mikor megszólalt a telóm.
- Bocs ezt fel kell vennem - csak egy ember van, aki Darth Vader indulójára csörög.
- Claudia - szóltem bele köszönésképpen
- Szia. Figyelj be kellene jönnöd fotózásra.
- Szombat van - ellenkeztem - korábban nem tudtál volna szólni??
- Csak most jeleztek vissza. Fél óra múlva itt kéne lenned, a címet elküldöm a mobilodra - választ nem várva  nyomott ki. Csak enyhén voltam ideges. Zayn felé fordultam, de láttam, hogy ő is épp beszél.
- Ezt el kellene napolni... - kezdte, majd ingerülten elhallgatott - Tudom, de... Na jó. Cső. - dühösen lecsapta a telefont.
- Be kell mennem stúdiózni.
- Nekem fotózásom lesz... mit kezdünk velük? - intettem anyuékra. - Mehetnétek Londonnézésre, vagy... nem is tudom. - mondtam már feléjük fordulva.
- Eljövünk veled a fotózásra. Már úgyis kíváncsi voltam, hogy a lányom hol "dolgozik" - az idézőjelek érezhetőek voltak.
- Hova kell menned? - nyúlt Zayn a telómért, ahova időközben megérkezett Claudia SMSe. - Ez egészen a stúdió közelében van, elviszlek benneteket. Nem kell taxi. Jaj, látod, meg kéne csináltatnod végre a jogsidat - kacsintott. Pont ő mondja, amikor pár hónapja jóformán még azt se tudta, mi fán terem a kocsi.
- Mi jogból kifolyólag kritizálod a lányomat? Tizenhat évesen még bőven ráér jogosítványt csináltatni! - csattant fel apu. Zayn kérdőn nézett rá, de ráhagyta. Tőlem már megtanulta, hogy az ilyen kitöréseket jobb ráhagyni.
Gyorsan összekaptam pár dolgot, és elindultunk. Zayn kirakott minket a BRAVOnál, és egy gyors csók után továbbment a stúdióba. Beérve az épületbe Claudia már ott állt, és hárpiaszemekkel figyelt.
- Már ideje volt! Ezek kik? - bámult anyuékra.
- A szüleim. Látogatóba jöttek, és mivel szombaton kirángattál otthonról, ők is jönnek - jelentettem ki, bár messze nem ovltam olyan határozott, mint amilyennek tűntem.