38/2 - A váratlan vendégek még mindig Londonban

Sziasztok!:) itt a 38.fejezet második része is, és ha a kettőt összerakjátok annyira nem is lesz rövid;D
jó olvasást:) és komizzatok légyszi:) 5 komment és jön a következő:)
xx
Julia
---
Zayn kirakott minket a BRAVOnál, és egy gyors csók után továbbment a stúdióba. Beérve az épületbe Claudia már ott állt, és hárpiaszemekkel figyelt.
- Már ideje volt! Ezek kik? - bámult anyuékra.
- A szüleim. Látogatóba jöttek, és mivel szombaton kirángattál otthonról, ők is jönnek - jelentettem ki, bár messze nem voltam olyan határozott, mint amilyennek tűntem.
- Julia! Nem hozhatsz csak így ide idegeneket. - húzta össze Claudia a szemét.

- Dehogynem. De nem azt mondtad, hogy fotózás lesz? Miért tartasz fel még mindig? - kérdeztem hűvösen. Említettem már, hogy gyűlölöm Claudiát? De azért neki sem én vagyok a kedvence. Intett, hogy kövessem. Végigmentünk a folyosón, majd be a stúdióba. Köszöntem a lányoknak, a fotósnak, meg alapból mindenkinek aki ott volt, és megbszéltük, hogy mi lesz. Kiderült, hogy poszterek készülnek belőlünk. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy bárki kirakjon engem a falára. (Zaynen kívül persze, mert a házunkban elég sok képünk van fent.) Öltözés és sminkelés közben a lányokkal beszélgettünk.
- A bikátokkal mi történt? - kérdeztem, mert eszembe jutott, hogy Laura egy elég fura ajándékot hozott Annienek.
- Elvittük egy farmra, és bár fájdalmas volt otthagyni Bencét, mert eléggé a szívemhez nőtt, jól elvolt a többi bikával. És azt mondták, bármikor meglátogathatom - sugárzott fel Annie arca. Én a bika nevén akadtam fenn.
- Már megbocsáss, de Bencének nevezted el a bikádat?? Azt meg miért? - oldalra fordítottam a fejem, hogy lássam a lányt, aminek az eredménye az lett, hogy a sminkescsaj kezében megugrott a szemceruza és a vonal a halántékomig húzódott. Uppsz.
- Igen, az lett a neve. Mert... éppen egy könyvet olvastam [1], ahol az egyik lány, akinek a vezetékneve Bencze, öccsét Bencének akarták hívni, és az olyan vicces lett volna, hogy Bencze Bencének hívják a kissrácot, és ezen gondolkodtam amikor nevet kerestem a bikának. És... így jött az ötlet. - egy pillanatig összezavarodva néztem Anniere, majd bólintottam.
- Hát oké. Értem. - hagytam rá. Időközben a sminkünk(a mennyiségből ítélve inkább vakolat. Nagyon szeretem pingálni magamat de azért van határ. Ezt nem tanítják meg a maszkmestereknek?) elkészült, és visszamentünk a fotózás termébe. Egy óra alatt lezavartuk az egészet, a fotós iszonyat jó arc, elnézte a hülyéskedéseinket, sőt, inkább képeket készített rólunk miközben őrjöngtünk, minthogysem ideges legyen. Anyuék egész végig hátulról nézték, és tudtam, hogy nem fogják magukban tartani a véleményüket, de csak akkor fogják elmondani, ha egyedül leszünk.
- Figyi, elmegyünk kínaizni amíg a srácok nem végeznek, jösz? - kérdezte Katy.
- Nem köszi, anyuék itt vannak és nem akarom hogy a fejemhez vágják, hogy nem foglalkozok velük, ha már eljöttek Angliába, meg rég is láttam őket, szóval... jó szórakozást - intettem a lányoknak mosolyogva, és kisiettem az épületből, mert megérkezett a taxi. Anyuék már bent ültek. Csak akkor szólaltak meg, amikor már otthon voltunk.
- Hát tudod kislányom... - kezdte Anyu, de feltettem a kezem. Felhúzott szemöldökkel nézett rám.
- Várj. Mielőtt jön a hegyibeszéd. Mi legyen a vacsora? Melegszendvics megfelel? - Anyu valahogy nem tudta hogyan lereagálni, hogy ilyeneken jár az agyam. Őszerinte én végtelenül lusta vagyok, legalábbis ilyennek ismert meg. De a saját házban lakás valahogy átrendezte a fontossági listámat.
- Persze. Segítek. - követett a konyhába. Pár percig némán csináltuk a szenyókat, majd megszólalt.
- Sosem akartam, hogy ilyen legyél. Híres. Nem akartam, hogy ilyen dolgokkal keresd a pénzed. De látom, hogy szereted amit csinálsz. Nem akartam, hogy elköltözz, mert féltem, hogy itt ugyanazt műveled mint otthon, és az egész házad egy disznóól. Tizenhat éves vagy, de olyan felnőttesen viselkedsz. Jó nézni, ahogyan kézben tartod a háztartást, főzöl, dolgozol, és hogy még mindig együtt vagytok Zaynnel, pedig az együtt élésnél kiderülnek a másik legrosszabb tulajdonságai is... Már nem félek, hogy nem lesz belőled semmi, mert akkor is, ha énekléssel és pózolással szerzed a pénzedet, felelősségteljes ember lesz belőled, és büszke vagyok rád. Nagyon szeretlek, remélem tudod. - Anyu monológja után nem tudtam megszólalni. Némán megöleltem, azt hiszem, ez többet mondott, mint ezer szó...

***

- Máris mentek? - húztam el a számat. Másnap délután volt.
- Kicsim, tudod, hogy holnapután vége a hosszú hétvégének. Vissza kell mennünk. De pár hét múlva találkozunk - simította meg Anyu a fejemet.
- Rendben... - bólintottam. Kicsit nehezemre esett elköszönni tőlük, de másnap nekem is vissza kellett mennem a stúdióba, hiszen Angliában nincs Augusztus 20.-ai szabadnap, és nekik is dolgozni illetve iskolába kell menni... ésszerűen hangzik. Szóval nehéz szívvel elbúcsúztam tőlük.

---


A One Direction fellép az olimpia záróünnepségén... ez egy jó ok arra, hogy elmenj. Főleg, ha a pasid is fellép. És akkor pedig legfőképpen, ha a pasid a bizonyos fellépő One Direction tagja. Vagy javítsatok ki ha tévednék. Mindenesetre mi elmentünk. Annyira izgatottak voltunk. Aztán megjelentek a srácok, én pedig ledöbbentem. Amikor három órával a fellépés előtt elköszöntem Zayntől, még egészsötét barna volt a haja. Most pedig van benne egy szőke csík. Kicsit ledöbbentem. Nem rossz értelemben. Jól áll neki. Sőt. De azért... wow.
Imádtuk a fellépésüket, amit meg is ünnepeltünk egy kis piával, zenével...(másszóval óriási bulit csaptunk de az olyan huligánosan hangzik:D)

Mivel a suli Angliában csak szeptember közepén kezdődik, a szüleink közösen elhatározták, hogy addig Magyarországon leszünk, megbeszéljük a tanárokkal, hogy hogy lesznek a vizsgáink, meg ilyesmik, hiszen magántanulóként megyünk London legjobb gimnáziumába...

Pécs, szeptember 3. Matrózblúzban mentünk be a suliba, és reméltük, hogy ha akárki is tudna a nyári tevékenységeinkről, nem említi meg... Kiderült, hogy kaptunk új osztálytársat. Mi mondjuk csak három hétig örvendhetünk majd a társaságának. Nem néztem nagyon rá az osztályfőnöki órák előtt, elvoltunk a lányokkal. A srácon látszott, hogy nem nagyon tud mit kezdeni magával, elvégre teljesen új környezet, olyan emberek közé csöppent be, akik már több, mint három éve ismerik egymást. Első szünetben a padomon ültem, egyedül, mert Katy és Annie a büféből voltak, illetve Laura Niallel telefonált. Az új srác odajött hozzám, és óvatosan rám mosolygott.
- Szia! Vincent vagyok[2]. - nekem meg megállt a szívem egy pillanatra.

Vincent

[1] A könyv ténylegesen létezik, Leiner Laura A Szent Johanna Gimi 4. - Barátok - járól van szó; pont azt olvasom, onnan jött az ötlet :D :)
[2]Vincentet többé-kevésbé egy létező emberről mintáztam. A képen Austin Gray van. Az igazi Vincent helyesebb mint Austin, de most mit csináljak?:D