40. Fejezet - Confused

A részre kicsit rányomta a bélyegét a hangulatom, de remélem tűrhető lett:)
1-2 rész és Zayn megint képbe jön:))
(miért raktam fel este egy üres bejegyzést??:O)
(5 komment!)
xx
---
James ott állt előttem. Ijedtemben hátráltam egy lépést, aztán a konyhapultba ütköztem. Láncfűrészes gyilkos! - cikázott át az agyamon. Ennyire durva hál' istennek nem volt.
- Julia... - tudtam, annyira tudtam hogy ez lesz. Tudtam... de nem tettem ellene semmit. Jem ajkai az enyémekhez értek, és valami felrobbant. Nem képletesen.

Leejtettem a kólásüveget, ami nemes egyszerűséggel szétrobbant. Ijedten rebbentünk szét, majd elnevettük magunkat.
- Hát nem vagyok ügyes? - vörösödtem el.
- Mindenkivel megtörténhet - vonta meg a vállát Jem, és elkezdett segíteni feltakarítani. Ahogy ott guggoltunk a ragacsos padlón, a vágy, hogy megint érezzem amit az előbb éreztem, a hatalmába kerített. Egyszerűen magamhoz húztam, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk. Nem ellenkezett. Miért is tette volna? Miközben csókolóztunk, a konyhapultnak dőltem, és a hajába túrtam.
- Nem szabadna - suttogtam, miközben arcomat vállába fúrtam.
- Nem szeretnéd? - ez nem az a kérdés, amit vártam. A válasz túlságosan fájdalmas.
- De. Csak... akkor is van barátom.
- Nem kell megtudnia. Amint megint találkozol vele, ennek itt vége, mintha semmi sem történt volna. Addig meg élvezzük egy kicsit az életet! - még azt se akarom elhinni, hogy egyáltalán elgondolkodtam ezen. A válaszomat meg még kevésbé.
- Ez tetszik - bólintottam. Jem válaszul elmosolyodott, ajkait ismét enyémeimhez érintette, majd felegyenesedett.
- A maradék kólát is el kéne tűntetni, mert ha várunk még egy kicsit, a ragacs tényleg odaragad, és olyan gyorsan már nem szeded le a bútorokról. - zavartan bólintottam, majd nedves konyharuhával nekiálltam letörölgetni a szekrényt. Jem segített, majd pillantása a faliórára esett.
- Hupsz! Nekem rohannom kell, jó? Holnap találkozunk - mosolygott rám, majd feltápászkodott.
- Kikísérlek. - így is tettem. A kertkapuban köszöntem el tőle, öleléssel és puszival.
Alighogy beléptem a házba, a bejárati ajtónak dőltem, lecsúsztam a földre és arcomat a kezembe temettem. Mit és főleg miért tettem? Olyan, mintha az elmúlt percekben nem önmagam lettem volna. Úgy értem, ezelőtt sose csaltam volna meg Zaynt, legalábbis nem önszántámból. A Harrys-berúgós-sztori nem számít. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy érhette ezt el James. Nem csinált semmit. Egyszerűen csak megjelent az életemben és a feje tetjére állított mindent. Mindent, ami eddig fontos volt elhalványulni tűnt. Rá kellett döbbennem, hogy ígéretem ellenére nem hívtam fel Zaynt tegnap. Mert Jemmel foglalkoztam. Fel akartam hívni Zaynt, de nem tudtam volna hallani a hangját lelkiismeretfurdalás nélkül. Jamest akartam felhívni, és elmondani neki, hogy ez az egész hülyeség. De más részről pedig... egyáltalán nem akartam ilyent csinálni.
- Ó, hogy basszátok meg mindannyian - mordultam fel, csak úgy magamnak, és elhatároztam, hogy most nem fog semmi se érdekelni, inkább a törivel foglalkozok. Igenám, de Jem nem szándékozott elhagyni a gondolataimat. Egy idő után feladtam, és becsuktam a törikönyvet. Ránéztem az órára; anyuék két óra múlva jönnek haza. Gyors döntést hoztam: hívtam egy taxit és bementem a városba. A belvárosban pedig beültem a kedvenc kocsmámba. Először csak egy kis Tequilát kértem, hiszen nem akartam berúgni meg semmi, csak szar kedvem volt és ez volt az első ötletem. A pultnál megszólított egy srác, aki újabb és újabb piára hívott meg. Volt ott sör, vodka, fény, mindenféle röviditalok, szóval elvoltunk. Másfél órával az érkezésem után rájöttem, hogy én bizony nem érek úgy haza, hogy Anyuék nem vesznek észre semmit. Hiszen még kiskorú vagyok meg minden, nem lenne vicces így hazamenni; állva enyhén szólva dülöngéltem. Jobb híján előkaptam a telómat.
- Szia! - szólt bele a hang.
- K-ki van oott? - kérdeztem, és erősen koncentrálnom kellett a beszédre.
- Julia? Te hívtál! Annie vagyok.
- Okéé, t-téged kkerestelek. Figyeelj, nálatok alhatok?
- Ööö, persze. Lauráék is pont itt vannak, szólok nekik, hogy aludjanak itt ők is, jó?
- Persze - duruzsoltam.
- Mikorra érsz ide? - kérdezte Annie
- Neemtoudomm. Félóra t-talán.
- Julia… minden rendben van? Ne jöjjünk érted, akárhol is vagy?
- Nem kell, köszi. Megvagyok. - bólogattam, bár ezt természetesen nem láthatta.
- Biztos? Ha baj van, azonnal szólsz, rendben? - Annie hangja gondterhelt volt.
- Perszee. Na most megyek. Szióka! - tettem le a telefont. A szavak nehezen jöttek ki a számon, de sikerült egy taxit hívnom a kocsma elé, és sikerült bemondanom Annie-ék címét.
Fél órával később a sofőr kezébe nyomtam az első bankjegyet, ami a kezem ügyébe jutott, egy tízezrest. Amikor vissza akart adni, intettem, hogy hagyja. Meglepetten mormolt egy köszönömöt. Megfordultam, és becsöngettem Anniehez. Katy nyitott ajtót.
- Szia drága! Miújság? - kérdezte, majd jobban végigmért. - Úristen, iszonyat piaszagod van! Mit műveltél?!? - kerekedtek el a szemei. Kezdtem józanodni, de még így is dülöngéltem, és jeleztem, hogy menjünk be előbb. Levettem a cipőmet és ledobtam magam a nappaliban a kanapéra.
- Sziasztok! - nyögtem ki, a szememet dörzsölve. Ennyit a szemfestékemről. A lányok „enyhén” döbbenten bámultak rám.
- Most vallasz, vagy amikor józan vagy? Ismerlek, be vagy baszva. - pillantott végig rajtam Laura. Annie hozzátette:
- Csak akkor iszol, ha bulizol, vagy ha iszonyat szarul vagy. Mivel mi nem lettünk meghívva, az utóbbira tippelek. Mi a szar történt? - sóhajtva hátradőltem és becsuktam a szemem.
- Az egész úgy kezdődött. Hogy James megszületett. - a lányok röhögve néztek rám.
- Az egész élettörténetedet mondod el? Mert csinálok popcornt. - vigyorgott rám Katy. Kicsit rájátszottam; részeg ember módjára kezdtem el beszélni és elkezdtem magyarázni a popcorn történetét(?), meg a kalóriatartalmat, a lányok meg dőltek a nevetéstől.
- De most komolyra fordítva a szót. Csináljunk kaját, közben mesélek, és… mit akartam? Ja. Éhes vagyok. - elkínzottan elhúztam az arcom, mire a lányok megint elnevették magukat.
- Ez megint a normális Julia - bólintott Laura. - Na gyere, menjünk enni, te szegény. - Megragadtam a kinyújtott kezét, és kimentünk a konyhába. Csináltunk szendvicseket, salátát és forrócsokit. Az is egy érdekes történet volt. Amíg Annie a mérőpoháron megtalálta a 125 ml-es bevésést, addigra Katy kibontotta a tejet, majd azon veszekedtünk, hogy sűrűbbre vagy hígabbra csináljuk inkább. Beraktuk melegíteni a tejet, de mivel egy bögrének írtak másfél percet, négy bögrének az nem volt elég, és kicsit hideg maradt a tej. Aztán kiöntöttem a felét, Laura pedig Katyébe öntötte a saját forrócsokiporát, így az duplán csokis lett. Szóval a szokásos bénázások után végre leültünk a nappaliba enni.
A lányok csodálkoztak azon, hogy hogy tudom lenyomni a kolbásszal tarkított ribizlilekváros zsemlét mozzarellás paradicsomsalátával és mentolos forrócsokival, de szerintem finom.
- Na gyerünk, borítsd ki a bilit - utasított Katy. Én meg belekezdtem. Miután végeztem a történettel, a lányok "kicsit" döbbenten bámultak rám.
- Nos - kezdte Annie.