39. Fejezet - Wake Me Up When September Ends

Sziasztok!:)
azt hiszem mostanában inkább rövidebb részek lesznek de az időközök két rész közt is csökkennek:)) telóról kell olvasni úgy soknak tűnik^^
5 komment és jön a következő:)

az utóbbi két rész megírása közben ihlettel szolgáltak a következő számok(olvasás közben ajánlanám a Smile-t:))(a Nobody's Home-ot meg alapból ajánlom mindenkinek:)) :

 xx
Julia

ui: text "YES" to 70005. de csak ha van 5fontod és Angliában élsz:)
ui2: a cím egy Green Day-szám


Pécs, szeptember 3. Matrózblúzban mentünk be a suliba, és reméltük, hogy ha akárki is tudna a nyári tevékenységeinkről, nem említi meg... Kiderült, hogy az osztályba jött egy új srác. Mi mondjuk csak három hétig örvendhetünk majd a társaságának. Nem néztem nagyon rá az osztályfőnöki órák előtt, elvoltunk a lányokkal. A srácon látszott, hogy nem nagyon tud mit kezdeni magával, elvégre teljesen új környezet, olyan emberek közé csöppent be, akik már több, mint három éve ismerik egymást. De nem foglalkoztam vele nagyon.
 Egy héttel később első szünetben a padomon ültem, egyedül, mert Katy és Annie a büfében voltak, illetve Laura Niallel telefonált. Az új srác odajött hozzám, és óvatosan rám mosolygott.
- Szia! James vagyok. A barátaimnak Jem. - felnéztem a telefonomból(Pou-t etettem), és meg megállt a szívem egy pillanatra. Mármint ha leállt volna ezt most nem tudnám leírni. De... kihagyott egy ütemet. Belenéztem James csillogó szemeibe és mintha megállt volna a világ. A telómat a farzsebembe csúsztattam és zavartan húztam ki magam.
- Izé... szia. Julia - mosolyogtam rá, miután összekapartam a maradékaimat.
- Remélem nem zavarlak - villantott rám egy féloldalas mosolyt, én pedig meghaltam. Vagy valami hasonló. A fejemben megszólalt egy hang, ami valami olyasmit mondott, hogy "és Zayn?" de őszintén szólva abban a pillanatban azt se tudtam mi fán terem az a Zayn. El voltam foglalva azzal, hogy Jamest hallgassam.
- ...jó? - ennyit hallottam abból, amit James mondott, mert kicsit elmerültem... a szemeiben, a hangjában, úgy általában mindenében. Gáz.
- Bocsi az utolsó mondatot nem hallottam rendesen - intettem körbe, reméltem, hogy van hangzavar, amire tudok hivatkozni. Szerencsémre volt.
- Azt mondtam, hogy hozok nekünk egy forrócsokit a büféből, jó? - ismételte meg kedvesen.
- Az most nagyon jól esne - mosolyogtam a srácra.
- Egy perc - miközben elment mellettem, hozzáért a combomhoz. Hogy véletlen volt-e? Nem tudom. Miután kiment az ajtón erőtlenül a kezembe temettem az arcomat. Úristen! Másodpercekkel később Katy hangja térített magamhoz.
- Hahó! Van valaki itthon? - állt meg előttem Annievel.
- Hm? - riadtam fel a vigyorgós-álmodozós-állapotomból.
- Hú, olyan  a színed, mint egy paradicsomé. Mit csináltál? - csodálkozott Laura, aki időközben elköszönt Nialltől.
- Semmit... Csak... Meleg van itt bent - füllentettem, és elkezdezdtem legyezgetni magamat. A lányok néztek rám, mint az őrültre, de ráhagyták.
- Zayn üdvözöl - véltem hallani Laurát, de nem voltam benne biztos, ugyanis James belépett a terembe, aminek hatására ösztönösen felnéztem. Két gőzölgő poharat tartott a kezében; az egyiket nekem adta.
- Köszönöm - mosolyodtam el a földet pásztázva.
- Igazán nincs mit - bólintott James, és leült a velem szembeni padra. - Mesélj egy kicsit magadról - kérte. Elmondtam egy rakás dolgot, azt kicsit kihagytam, hogy van pasim, aki egész véletlenül Zayn Malik, és akinél egész véletlenül laktam a nyáron, illetve akihez egy hónap múlva visszarepülök, de nem kell mindent azonnal, nemigaz? Már akartam kérni, hogy James is meséljen kicsit magáról, mikor becsöngettek. Visszamentem a saját padomhoz, de leülni már nem tudtam, mert a lányok döbbenten és kérdőn néztek rám.
- Ez mi volt? - tért magához először Annie
- Mi? Semmi különös. Az új osztálytársunkkal ismerkedtem kicsit. Baj?! - nem értettem mi a bajuk.
- Ismerkedtél? Úgy flörtöltél vele, mintha nem lennél kapcsolatban több, mint 4 hónapja! - mondta Katy szemrehányóan.
- Nemis - duzzogtam
- De! - vágta rá mind a három lány. Nos, az egy dolog, hogy mit éreztem amikor megláttam Jemet, hogy szabályosan elfelejtettem, hogy Zayn egyáltalán létezik, de nem szabadna rosszra gondolniuk! Hiszen szeretem Zaynt.
A kérdés csak az, mit érzek James iránt...
Bejött az ofő, így nem tudtuk folytatni a beszélgetést. Lehet, hogy jobb is. Óra után James azonnal odajött hozzám és felült a padomra.
- Zaklathatlak megint? - nevetett rám. 
- Persze - felültem mellé. - De mi lenne, ha te mesélnél magadról? 
- Szeretnéd? - Bólintottam. Teljesen Jem  rabjává váltam, gyakorlatilag ittam a szavait.

*Annie, Laura és Katy szemszöge*

Mi a f*sz?!??

*Julia szemszöge*

Elmesélte, hogy két évvel idősebb nálunk, mert évvesztes illetve hatodikban nagyon sokat beteg volt, ezért évet kellett ismételnie. Kiderült, hogy egészen közel lakik hozzánk. Meg még néhány ilyen apróság. Jól elbeszélgettük a szünetet. Illetve az ofő becsengetéskor bejött, és kijelentette, hogy elmehetünk.
- Valamikor találkozhatnánk délután - vetette fel az ötletet Jem.

- Persze, szívesen. - bólintottam, majd fejbe kólintott az igazság - de nem randi! van barátom - tettem hozzá halkabban.
- Persze hogy nem randi! Csak mint barátok. Mondjuk holnap suli után?
- Nekem jó - bólintottam, a vigyort visszafogva.
- Rendben. Nekem most rohannom kell, mert megy a vonatom. Szia - adott egy gyors puszit az arcomra, megfordult és elsietett. a gondolataimba süllyedve mentem ki a suliból, de nem jutottam el sokáig, mert a lányok vártak az épület előtt.
- Na, valljál! Mi volt ez a James-es történet? Úgy nézel rá mint nemistudom... - ráncolta össze a homlokát Katy.
- Mint ahogy Zaynre szoktál - szólt Annie csendesen. Ijedten védekeztem.
- Nem, dehogy! Csak megpróbáltam az új osztálytársunkkal beszélgetni! Bocs, hogy megcsináltam! Istenem, ha már ennyit sem szabad - akadtam ki, és faképnél hagytam a lányokat.
Egy kicsit később, otthon gondolkodtam el a dolgom.
Nem értettem.
Abban a pillanatban, hogy először megláttam Jemet, mármint először néztem rá rendesen, mintha beleszerettem volna. De hát ez lehetetlen! Zaynt szeretem. De ugyanazok az érzések amiket Zaynnél érzek, érzem Jemnél is... pedig őt nem is ismerem... ez olyan fura! Nem tudom mi van... és ez megrémiszt. Jobb ha alszok erre egyet.
Másnap reggel se voltam sokkal jobban. Rákerestem Jemre Facebookon és végignézegettem a képeit. Nem jutottam sokra. Miután már nem tudtam tovább halogatni a suliba indulást, nagy nehezen elindultam, de az agyam folyamatosan Jemen kattogott. A suliban kicsit kerültem őt, ami nem volt nehéz, mert a csoportbontásoknak köszönhetően egész nap egy órám volt vele(pedig osztálytársak vagyunk! durva). De utolsó órán, magyaron, nem volt menekvés. Nem mintha akartam volna menekülni...
- Baj van? - támaszkodott Jem a padom szélének. Kiszáradt a szám. Ez új.
- Nem, dehogy! - mosolyogtam rá. - Kellene?
- Csak olyan fura voltál ma. Na mindegy. Áll még a délután? - villantotta rám a százwattos mosolyát.
- Persze. Hova menjünk? - lehajtott fejjel pislogtam rá.
- Te mondd meg. Elmehetnénk kajálni valahova.
- A kaja jól hangzik. De még egyszer: nem randi!
- Természetesen nem. Van barátod - mosolygott rám. Ahh. Megbeszéltük, hogy lemegyünk Mekibe. A lányok rossz szemmel nézték, ahogy elbaktattunk mellettük, de hogy őszinte legyek... csak Jemet láttam. Tényleg nem tudom mi ütött belém...
A Mekizés nagyon jó volt. Beszélgettünk, hülyéskedtünk. Csak akkor néztem az órámra, amikor Apu megcsörgetett.
- Szia! Figyelj, el kell mennem autószerelőhöz, a kaja a hűtőben van, jó?
- Jólvan... - hosszú konverzáció volt, de már megszoktuk. Röviden, lényegre törően, nem végtelen a telefonszámla fizethetősége. Az órára nézve rá kellett döbbennem, hogy ha nem vagyok tíz perc múlva a buszmegállóban, a következő buszom másfél óra múlva indul.
- Figyelj, nekem mennem kell - mondtam. James bólintott.
- Hazakísérhetlek? A közeletekben van egy vonatállomás ahol fel tudok szállni.
- Persze, gyere. Csak siessünk!

***

A ház ajtaja előtt megálltam.
- Mikor jön buszod? - pislogtam fel Jemre.
- Háromnegyed óra múlva...
- Ilyen soká? Gyere be addig - invitáltam be. Abba nem gondoltam bele, hogy ha vámpír, akkor most megszívtam. Illetve ő szívna... na ezt hagyjuk.
- Köszönöm! - virult fel. Kinyitottam a bejárati ajtót, és intettem neki.
- Semmiség. - ledobtam a cuccomat, és intettem neki, hogy nyugodtan vegye le a kabátját, cipőjét, satöbbi.
- Kérsz inni? - kérdeztem, miközben háttal álltam neki a konyhában. Nem jött válasz. Ezt furának tartottam, és megfordultam. Jem ott állt előttem. Ijedtemben hátráltam egy lépést, aztán a konyhapultba ütköztem.
Láncfűrészes gyilkos! - cikázott át az agyamon. Ennyire durva hál' istennek nem volt.
- Julia... - tudtam, annyira tudtam hogy ez lesz. Tudtam... de nem tettem ellene semmit. 
Jem ajkai az enyémekhez értek, és valami felrobbant. Nem képletesen. Tényleg robbant...