5. fejezet - Úton hazafelé

- Mit csináltok ma lányok? - érdeklődött Liam, miközben a nappaliban döglődtünk, hülyéskedtünk. Én az egyik kanapén nyúltam el, a fejem Zayn ölében feküdt, lábam pedig Camille-ében. A többiek is hasonlóan kényelmesen helyezkedtek el.
- Hazamegyünk - húzta el a száját Laura. A fiúk kérdőn néztek ránk.
- Azt meg minek? Budapest szép város. Maradjatok. - Niall
- Holnap suli - magyarázta Katy. - Csak úgy engedtek el bennünket hogy ma visszaérünk és tanulunk.
- Hol is laktok? - kérdezte Harry, a laptopja már az ölében volt.

- Pécs és környéke - Harry bólintott, majd intett a fiúknak, hogy menjenek közelebb. Elkezdtek beszélgetni, de olyan gyorsan, hogy nem tudtam követni. Összenéztünk a lányokkal. Ők se értettek sokat, csak néha hallottuk a nevünket, meg ilyesmiket. Pár perc elteltével a fiúk ismét elfoglalták a helyüket.
- Ez mi volt? - hajtottam vissza a fejemez Zayn ölébe. Helyette Niall válaszolt.
- Hogy mentek haza? Repülővel?
- Niall kedves. Nem Amerikában vagyunk, ahol minden városban van reptér. Vonattal megyünk. Fél egykor indul a Déliről.
- Jegyeket vettetek már? - Liam
- Nem. Ott akarunk. - Annie
- Felejtsd el. - Louis
- Tessék? - néztem nagy szemekkel a fiúra
- Jól értetted. - simogatta meg az arcomat Zayn - Limuzinnal mentek, mi pedig jövünk veletek. Két hét múlva Londonban kell lennünk, addig szabin vagyunk, és gondoltuk, ezt veletek töltjük. Már ha nincs kifogásotok ellene... - villantotta rán azt az ellenállhatatlan mosolyát. Összenéztünk a lányokkal. Arcukon láttam, hogy ugyanúgy leplezni próbálták  örömüket mint én.
- Na? - Liam
- Mikor indulunk? - vigyorogtam.
***
Fél óra múlva már az autópályán voltunk. Kissé szűkösen, de befértünk. A fiúk rádiót kapcsoltak, mert kellett valami háttérzene, de nem ugyanaz az ízlésünk, ezért megegyeztünk abban, hogy a rádióban van mindenki ízlésének valami. Mi lányok persze megelégedtünk volna One Directionnal is, de ezt nem hangoztattuk. Beszélgettünk, hülyültünk.
- Te Zayn - mondta Camille - tegnap a folyosón mért csináltál úgy mintha a tizenkilencedik században lennénk?
- Hogy mit csinált? - röhögte el magát Annie. Persze, ő nem volt ott. Épp Harryvel sétálgatott.
- Miután elmentetek legjobb középkori modorral meghajolt és olyasmit mondott, hogy "ifjú Harold példáját követve". - Laura
- Miii? - visította Annie, és már mi is alíg bírtuk nevetés nélkül. - Szóval Zayn halljuk.
- Az úgy volt, hogy nem akartam mindjárt "Bradford Bad Boy"-nek mutatkozni, hanem a kedves úriember oldalammal próbálkoztam... - motyogta a srác, pipacsvörös fejjel. Kész, ennyi volt. Szakadtunk a nevetéstől.
- Tudod, ha egy úriember kellene, akkor kétszáz évvel ezelőtt éltem volna. Nekem itt van a Bradford Bad Boy és az bőven tökéletes. - súgtam Zayn fülébe. Elmosolyodott és megcsókolt. A fiúk elkezdtek fütyülni.
- Hé Zayn. Tudod haver nagyon bírlak, de mi Louissal is kibírjuk, hogy ne emberek előtt essünk egymásnak. Szóval, ha kérhetnélek... - vigyorgott Harry. A legelőször a kezem ügyébe kerülő tárgyat, ami történetesen a hifi távírányítója, Harryhez vágtam.
- Barom - morogtam. Harry csak nevetett és a távírányítót Annie kezébe nyomta. Ekkor felcsendült a rádiós hapi hangja:
"... a kívánságvonalban itt van Viki. Mit kérsz, kinek, és mit üzensz a szám mellé?"
"Szia! Egy One Direction számot kérnék a barátnőimnek, és üzenem nekik, hogy holnap meséljenek el mindent a koncertről." - a rádiós pasi válaszának első felét elnyomta a fiúk röhögése, de még hallottuk, ahogy mondta, hogy "a reklám után szóljon nekik a One thing". A lányokkal összenéztünk. A suliban, amikor One Directiont adott a sulirádió, nem bírtuk ki éneklés nélkül, mindenkinek megvolt a saját szövege. Egy-egy bólintással nyugtáztuk, hogy ez most se lesz másképpen, csak azért mert történetesen a One Direction itt ült mellettünk. Mikor felcsendült a One thing a fiúk felkapták a fejüket.
- Neee! - sóhajtotta Harry, de Katy már fel is hangosította és kezdte énekelni. A fiúk meg csak ámultak. Mi meg csak énekeltünk. Katy Liamét, Annie Harryét, én Zaynét, aztán együtt, Laura Niallét, én Camille helyett Louis-ét, mivel ő természetesen nem énekelt... a refrén közben énekeltem Zaynnek azt a hosszú magas hangját is, amit kivételesen nem rontottam el! Cserébe kaptam mindenkitől egy kis elismerő mosolyt. A szám végén Katy ismét lehalkította a hifit. Egy ideig senki nem szólt, csak egymás reakcióját fürkésztük.
- Hú. Hát így még sose hallottam ezt a számot. - Niall
- Nagyon jó hangotok van lányok. Szerezzünk nektek lemezszerződést? - vigyorgott Harry, mire elkezdtünk nevetni. - De van egy dolog amit nem értek.
- Igen, azt én sem. Camille, mért nem énekeltél? - kérdezte Liam. Louis felnevetett.
- Tudjátok, Camie utálja a One Directiont. - vigyorgott a srác. A többiek túlzott ijedtséggel hátrahőköltek.
- A szívem! - kapott mellkasához Harry.
- De... azért bennünket, mint Harryt, Liamot, Louist, Zaynt és Niallt bírsz? - kérdezte Niall
- Hát persze. Kiváltképp Niallt. - vigyorgott, mi meg röhögve bólintottunk. - csak nem bírom a zenéteket.
- Ha japán rock-ot vagy koreai pop-ot akarsz, jóban leszel vele. De jaj neked, ha One Directiont akarsz vele hallgattatni... - vigyorgott Annie.
Amíg a többiek egymás zenei ízlését tárgyalták ki, Zayn odahajolt hozzám-
- Irtójó hangod van. Jársz énektanárhoz? - vigyorogta. Olyasmi "ez most komoly?" nézéssel néztem rá. Ő csak intett, hogy válaszoljak. Elterelő hadművelet. Okos.
- Nem, dehogy. Csak szeretem a gitárt énekkel is kísérni és ezért gyakran énekelek - nevettem
- Gitározol?
- Egy picit.
- Majd eljátszol nekem valamit?
- Hát persze... - vigyorogtam. - Elegem van a "figyelnek még, vagy elmélyültek már a zenei ízlések tárgyalásában?"-ből. - mondtam, Zayn pedig elmosolyodott.
- Nekem is... - suttogta, majd megcsókolt. A hajába túrtam és közelebb húztam magamhoz. Az ajtó mellett ültem, így nem volt annyira feltűnő amit csináltunk. Tudtuk, hogy ha a többiek észreveszik, mit csinálunk, félbeszakítanak. De mi azt nem akartuk.
Miközben Zaynnel egymásba feledkeztünk a többiek még mindig egymás zenei ízlését fikázták...
- Az szar. Ugye Zayn? - ennyit erről. Kösz Niall. - Hé! Mit csináltok ti ott? - a többiek figyelme azonnal ránk irányult.
- Szerinted? - morogta a srác - Krumpit pucolunk a vacsorához... - fordult vissza hozzám azzal a szándékkal, hogy ott folytatjuk ahol abbahagytuk. De csak úgy tervezte.
- Haver, ezt már nem. Majd ha hazaértünk csináltok amit akartok, de itt nem.
- Harry mért kell mindig közbeszólnod? - csaptam meg a fiút
- Zayn ver a barátnőd. Védj meg!
- A te dolgod...
- Kösz.
- Máskor is.
- Jut eszembe... - szakított félbe minket Laura - Fiúk hol fogtok aludni? Hotelban?
- Nem foglaltunk semmit. Gondoltuk, azt csináljuk amit ti. Hátha nekünk is ekkora szerencsénk lesz. - mondta Liam. Zayn sóhajtva hátradőlt, mert érezte, hogy nem fognak hagyni bennünket. A kezét azért a combomon hagyta.
- Lányok, tudtok valamit, vagy a híd alatt kell aludnunk? - kérdezte Louis.
- Én tudok valamit... - sóhajtottam. - A szembeszomszédomék háza üres, mert Németországban laknak és csak pár hetet vannak itt nyáron. Van kulcsunk a házhoz, megkérdezhetem őket. Már ha kibírjátok, hogy két hétig a világ végén lakjatok...
- A többiek mennyire laknak? - Liam
- Annie és Camie kb. 10 perc, Laura húsz, Katy harminc.
- Az jó lesz.
Felhívtam Anyut. Hosszasan papolt arról, hogy mért nem jelentkeztem, hogy mit képzelek magamról, meg ilyesmik...
- Hol vagytok most? Elhozzunk a pályaudvarról vagy eléred a buszt?
- Valójában... Nem vagyunk a vonaton...
- Hogy MIIII? - egy kicsit eltartottam a fülemtől a telefont. A többiek aggódva néztek rám.
- Tudod... Tegnap találkoztunk öt fiúval, ők szereztek hotelt is...
- Nem ismerek rád. Miféle fiúk?
- Menj be a szobámba, nézz fel a falra és tudod.
- Most nem vagyok viccelődős kedvemben, válaszolj!
- Mindjárt visszahívlak küldök képet róluk - nyomtam ki a telefont. Odanyújtottam a velem szemben ülő Camille-nek
- Kérlek... - a kép jóra sikeredett, Zaynen és rajtam kívül rajta volt még Annie Harry és Louis is. Elküldtem anyunak MMSben. Fék percbe se telt bele, és csörögni kezdett a WMYB.
- Most már hiszel?
- Igen. Sikerült kicsit lehiggasztanod. Velük voltál az este?
- Aha. Szereztek hotelt.
- Szerencséd.
- Van két hét szabadságuk, és azt velünk akarják tölteni, megismerni Pécset, ilyesmik. Arra gondtunk, hogy alhatnának Großéknál...
- Ezt kérdezd meg tőlük. Küldöm a számukat.
- Kösz Anyu. Másfél óra és otthon vagyunk.
- Ajánlom is.
- Na? - kérdete Camille. - Túlélted? - bólintottam.
- Felhívom Großékat.
- Várj... Nem azt.mondtad, hogy németek? - Niall
- De. És?
- Tudnak magyarul?
- kb. mint ti
- És akkor hogy beszélsz velük?
- Figyelj... - mosolyogtam. Großék harmadik csörgésre felvették.
*Figyelem! A következő rész németül lesz. Bocs de nem hagyhattam ki :D csak ugord át...*
- Ja hallo?
- Ja, servus Ines, hier ist die Julia.
- Julia! Schön dass du anrufst. Wie gehts dir?
- Danke, gut. Und Euch?
- Großartig! Wir haben hier ganz warm und waren dass ganze Wochenende im Garten.
- Das ist schön. Du, ich hab' angerufen, weil ich dich um einen Gefallen beten möchte.
- Erzähl mal.
- Kennst du One Direction?
- Ja, die Lilli ist ein riesen Fan von denen. Wieso?
- Naja, ich war auf einem Konzert von ihnen und wir haben sie kennengelernt und sie wollen für zwei Wochen mit uns nach Pécs, und ich habe gedacht...
- Dass sie in unserem Haus wohnen könnten, stimmts?
- Ja, sowas in der Art... Sie würden die Rechnungen bezahlen und sie machen sicher nichts kaputt...
- Schau, es würde mich sogar freuen, wenn das Haus nicht unbewohnt wäre.
- Heisst das, das sie dort wohnen dürfen?
- Ja, das heisst das. Viel Spaß!
- Ohmann, danke Ines! Du bist die beste. Wenn ihr wieder hier seid mach' ich dir dafür eine Gänsefußtorte, ich weiss wie sehr du die magst.
- Das ist aber lieb! Du ich will nicht, dass deine Telefonrechnung alles sprengt.
- Ja stimmt. Tschüss Ines! Und danke nochmal.
- Gerne. Tschüss!
*Na innen megint magyar!:)*
A többiek döbbenten néztek rám.
- Ez meg milyen nyelv volt? - kérdezte Zayn
- Német...
- Azt kétlem. Valamennyit beszélek németül és ez nem az volt.
- Dehogynem. Déli szleng. Bocs, de nem gondoltam, hogy úgy kell beszélnem ahogyan a nagykönyvben meg van írva!
- Te, ezek nem tudják? Még Zayn se? - kérdezte Laura döbbenten
- Mért tudnák? Mikor mondtam volna el nekik?
- Ne legyél már olyan harapós!
- Bocs, bocs... szóval srácok, a nagy titok az, hogy félig német származású vagyok. Otthon szinte csak németül beszélünk. - a fiúk tátott szájjal bámultak. - Ez most baj?
- Üdv a klubban! - ölelt át Zayn. Kezdtem kapisgálni...